2015. január 20., kedd

Bejelentés

Sziasztok!
Mint láthatjátok nem résszel jöttem, hanem egy bejelentéssel, ami pedig nem más, mint hogy rövid időre szüneteltetem ezt a történetet.
Nem kell megijedni mert nem lesz olyan hosszú idő, csak pár hónap. Valószínűleg márciusban már olvashattok, csak most egyszerűen nincs időm a tanulás és a próbák miatt.
Nagyon sajnálom, de remélem megtudjátok érteni..
A másik blogomon  továbbra is lesznek bejegyzések. Mxx


2015. január 13., kedd

Ninth chapter / part one

   *Harry Styles szemszöge

Igen, tudom, eléggé szemét vagyok ezzel a lánnyal, és apró bűntudatom van hogy játszadozom is vele, de egyszerűen ellenállhatatlan, egyszerűen megőrjít! Főleg hogy most itt fekszik fölöttem, magatehetetlenül, s testünket néhány vékony réteg ruha választja el.. Megőrülök ha nem lehet az enyém!
  - H-Har.. - kezdte remegő hangon, de én csak elcsendesítettem. Szinte már tapintható volt hogy vibrált a köztünk lévő forró levegő. Ajkaimat minden másodperccel közelebb vittem az Övéihez.. Ekkor hirtelen szemem előtt egyre növő fekete foltok jelentek meg. A fülem hangos sípolásba kezdett, s úgy éreztem az ágy is elkezdett forogni, egyre gyorsabban.. Aztán sötétség.. Jaj, ne!


   *Brooklyn Hayes szemszöge

Nem tudtam mit csináljak, csak feküdtem rajta mint egy darab fa, s remegtem, Ő meg csak nézett a szemembe zöld íriszeivel, amik most sötétebben csillogtak mint általában.
  -  H-Har.. - kezdtem el nevét kántálni meglepően vékony hangon, de még jó hogy közben elhallgattatott, mert fogalmam sincs mit mondtam volna ezután.. Mutató ujját ajkaimra helyezte, s egy pisszegést hallatott magából. Élénk piros szájával közeledett felém, s én nem tudtam ellentmondani.
Egyre szűnt köztünk a távolság, s eközben folyton bámult a szemeimbe, majd hirtelen úgy kitágult a pupillája, hogy a körötte lévő zöld részből fél milliméter sem látszódott. Arca elsápadt, s elgyengülten görnyedt össze alattam.
Te jó ég! Elájult! Most mi a jó büdös francot csináljak?
  - Harry! Harry! Harry, gyerünk! - felültem rajta, elkezdtem rázogatni, s artikulátlanul üvöltöztem nevét, s éreztem ahogy pulzusom felszökik az egekbe. - Kérlek szépen ne csináld ezt! - ezt már halkabban mondtam, miközben fejemet vállhajlatába döntöttem, s éreztem ahogy kicsúszik egy könnycsepp.. Aztán egyre több és több..
Hogy miért sírtam? Ezt akkor még magam sem tudtam...
  - Hé - hallottam egy gyenge, reszelősen rekedt hangot, majd alulról átölelt. - Nincs semmi baj.. Jól vagyok..
Felemelkedtem, majd ránéztem. Arcára néhány árnyalattal emberibb szín szökött, s pupillája mérete is visszazsugorodott a régire. Ajkain egy halvány, kissé hamiskás, mégis igaz mosoly ült.
  - Ígérd meg hogy többé nem csinálsz ilyet! - mondtam elhaló hangon, miközben csak zokogtam karjai közt. Éreztem hogy izmai megfeszülnek miután meghallotta ezt a pár szót.
  - Megpróbál.. khm, megígérem.. - zavartan válaszolt, mégis magabiztosan. - Amúgy még mindig tetszik a látvány - kacsintott. Ekkor tudatosult bennem, hogy még mindig egy fehérneműben fekszem rajta.

2015. január 3., szombat

2. Díjam


Szabályok:

-Köszönd meg a díjat, akitől kaptad


-Írj 10 dolgot magadról

-Válaszolj 10 kérdésre

-Írj 10 kérdést

-Küldd tovább 10 embernek


Köszönöm szépen a díjat Alexa Taylor!


Írj 10 dolgot magadról:

  • nem szeretem a Nutellát
  • nagyon odafigyelek a hajam egészségére
  • szemüveges vagyok, és december hónapban mindössze csak kétszer tört össze
  • egyszerűen nem mennek a hosszú részek írásai
  • a 30 Seconds To Marssal bővült a kedvenc bandáim listája
  • már vártam 2015-öt, mert sok jó film fog kijönni 
  • imádok Youtubereket nézni
  • Dancsó Péter, GoodLike, FanMadeMaker és Adyka a kedvenceim
  • nem szeretem az ünnepeket
  • John Green az egyik kedvenc írom, éppen az Alaska Nyomában c. könyvét olvasom

 Válaszolj 10 kérdésre:

1. Mióta blogolsz? ~Talán 1-2 éve.
2.Melyik a kedvenc ünneped? ~Mint már írtam :  nem szeretem az ünnepeket.
3.Melyik a kedvenc hónapod? ~Június
4.Gyakran hallgatsz zenét? ~ Igen.
5.Ha tehetnéd melyik sztár bőrébe bújnál? ~ Kurt Cobain. "Visszamennék" a halála napjára, és megakadályoznám a tetteit, mivel.. Ha én lennék ő, akkor nem csináltam volna.. Vagy na, értitek.
6.Minek szeretnél tanulni? ~ Azaz mi szeretnék lenni? Nem tudom.. Talán stylist, mert  értek a dolgok harmonizálásához.
7.Melyiket tartod jobbnak? Tablet vagy Laptop? ~ My phone is my mind.
8.Mi a kedvenc ételed? ~ Nem tudom. Mindenfélét megeszek.
9.Vannak a szobád falán poszterek? ~ Talán két éve láttam utoljára a falamat.. Ha értitek..
10.Melyik a kedvenc lány együttesed? ~ Nem igazán hallgatok lánybandákat, de régebben szerettem a Little Mixet. 

 Írj 10 kérdést:
  1. Mi a véleményed a mai generációról? Itt értve azokat akik már 13-14 éves isznak, stb
  2. Mit jelent számodra a blogod?
  3. Szereted a disztópikus műveket?
  4. Ki a kedvenc írod/bloggered?
  5. Milyen műfajban szeretsz blogokat olvasni?
  6. Hiszel szürreális dolgokban?
  7. Ismered az American Horror Storyt?
  8. Szeretsz könyveket olvasni? 
  9. Hány évesen kezdtél el blogolni?
  10. Amikor elkezdted a történetedet, tudtad/tudod hogy mi lesz a vége? Vagy csak rögtönzöl? 

10 ember akinek küldöm:
Szerelem a neten 
Öcsémbe szerettem  
Without Shadow 
BAD 
Sajnálom, de most csak ennyi blognak küldöm, többet nem tudtam. x 
 
 

2015. január 2., péntek

Eighth chapter

Rövid, remegő ujjaim közt szorongattam, gyűrögettem a papírdarabkát. Hosszú lesz még ez az óra..
Miközben a tanárnő beszélt, tekintetemet oldalra, a fehér, néhol már kopott falra vezettem. Ráférne egy kis javítás erre a teremre. Ahogy továbbhaladtak szemeim a hosszú részen megpillantottam egy nagy, modern faliórát, ami valljuk be, kicsit sem illett a régimódi helyiséghez. Egyébként nem mindegyik osztály volt ilyen, sőt a legtöbbet nemrég újították fel.
Tekintetem tovább haladt, majd megakadt egy csodálatos zöld szempárban, amely különlegesen csillogott. Csodaszép íriszei vannak, talán senkinek sincs ilyen.
S így, miközben egymással néztünk farkasszemet, kicsit elgondolkodtam.. Milyen vicces is a sors iróniája.. Bárkit, tényleg bárkit húzhattam volna több mint tizenakárhány ember közül, még is Ő az.. Ő, kivel kapcsolatom olyan különösen alakul, de úgy látszik még koránt sem ér véget..
Tekintetem lejjebb vezettem, s minden területet jól megfigyeltem arcán, majd megláttam a halvány, félmosolyra húzott, pirosos rózsaszín ajkait.
És ekkor kicsengettek. Fel sem tűnt milyen gyorsan telt el az óra..
Odasétáltam a helyemhez, összeszedtem cuccaimat majd egyedül indultam.. volna ki a teremből, de valaki megragadta kezemet, és maga felé fordított. Harry.
  - Szia - vicsorgott.
  - Elengednél? - a kelleténél kicsit nyersebben kérdeztem.
  - Nem. Holnaptól úgyis össze leszünk kötve - kacsintott. Erre egy szemforgatással reagáltam, majd egy váratlan pillanatban kitéptem kezemet az Övé közül.
  - Ezért kell az addigi legtöbb időt külön töltenünk - mondtam miközben megfordultam és sietős léptekkel mentem tovább.
Pár másodpercre azt hittem hogy megszabadultam tőle, de kár volt erre gondolnom, mivel futást hallottam mögöllem, majd egy ziláló Göndört pillantottam meg magam mellett.
  - Egykönnyen nem válsz meg tőlem.
  - Akkor, talán elmondanád, hogy hol voltál az elmúlt két hónapban? - emeltem meg hangom, majd felé fordultam.
  - Ezt.. te ne.. Mindegy - már Ő is idegesen szólalt meg. Ezután csendben, magunkban szidva a másikat (legalábbis én biztosan) sétáltunk tovább.

***


Péntek este van, 22 óra elmúlt, és én megint semmit sem csináltam. Végül is úgy nehéz, ha nincs kivel..
Éppen zuhanyozni készültem, mikor magam mellől rezgést éreztem. Egy üzenet.

    Mit csinálsz? Hxx

Megint kezdi. Muszáj visszaírnom?


    Semmi közöd hozzá.Bx

   Jajj, Brook. Úgy látszik, a történelem megint ismétli magát.Hxx

Gondolom ezzel a legutóbbi ilyesfajta beszélgetésünkre akart utalni.


   Ne becézz így.Bx

Csak ültem a sötét szobában, a telefonom fényes kijelzőjét bámulva. Néztem ahogy telnek a percek.. Vajon most anya mit csinál? Hetente egyszer-kétszer felhív.. 
Kopogtatás zaja szakított ki gondolatmenetemből. Gondolkodnom sem kell hogy ki az..
  - Mit akarsz? - kérdeztem enyhe éllel hangomban, miközben nyitottam az ajtót. És tényleg.. A történelem megismétli önmagát. Ugyanúgy állt, azt ajtómnak támaszkodva, egy szál melegítőnadrágban mint hónapokkal ezelőtt. Haja is úgy állt össze-vissza, csak kicsit hosszabban. Most nagyobb lehetőségem volt jobban megtanulmányozni testét, mivel a folyosó végéről gyér fényforrás világított hozzánk. Hasán kockák ékeskedtek, jó néhány tetkóval megspékelve. Felsőteste közepén egy hatalmas pillangó húzódott - ezen picit elmosolyodtam magamban. Egyáltalán nem megy az imidzséhez - fölötte a jobb, s bal mellkasán egy-egy madár volt. V-vonalán valami növény szerű volt, amit megint csak nem tudtam hová tenni. Még jó pár apróbb tetoválás borította testét.
  - Tudom hogy jó a kilátás, de kicsit figyelhetnél rám is.. Vagy is úgy rám, hogy a mondandómra - szakított ki 'megfigyelésemből'. Arcán önelégült mosoly húzódott, ami csodálatosan kiemelte kisfiús, mégis szexi gödröcskéit. Zavartan kaptam el tekintetem.- Beengednél?
  - Nem szívesen.
  - Oké, köszi - vigyorgott idiótán, majd nemes egyszerűséggel megfogott és arrébb tolt a bejárattól, majd lehuppant az ágyamra, elfeküdt, s két kezével támasztotta meg fejét tarkója alatt.
  - Látom otthonosan érzed magadat - állam a földet súrolta cselekedetei láttán. Egy dorombolásféle hangot hallatott.
  - Tudod, Brook nagyon kényelmes az ágyad. A későbbiekben is szívesen használatba venném - kajánul elvigyorodott, és kacsintott egyet. Nagyon idiótán néz ki! Rohadtul húzza az agyam.
Hirtelen felindulásból megfogtam magam, és átsétáltam a fürdőszobába. A csap fölé hajolva a hideg vízzel átmostam az idegességtől pirosló arcomat.
Úgyis fürdeni akartam, és ezt is fogom tenni. Nem érdekel, hogy egy perverz állattól lesz egy ajtónyira elzárva meztelen testem, hiszen erre vannak a zárak.. Aha, majdnem.
Ahogy azt ajtóhoz sétáltam, és kulcsra akartam zárni, valami igencsak felhívta figyelmemet. Nincs kulcs. Most mi a fenét kezdjek?
  - Khmkhm - résnyire nyitottam az ajtót, s megköszörültem torkomat, de ahogy rávezettem tekintetemet rájöttem hogy felesleges. Ugyanúgy feküdt mint ahogyan hagytam, annyi különbséggel hogy szemei csukva voltak. Kissé megkönnyebbültem, viszont, az nem oké hogy az én ágyamban aludt el! Mindegy, ez legyen most a legnagyobb problémám.
Halkan vissza zártam az ajtót, nehogy felébresszem. Levetkőztem, szennyes ruhámat egy ennek fenntartott kosárba helyeztem, s beálltam a zuhany alá. Megengedtem a forró vizet, s élveztem, ahogyan ez azt az érzetet kelti, hogy minden stresszet s problémát lemos rólam. Kókusz illatú tusfürdőmmel bekentem bőrömet, majd leöblítettem, és véget is vetettem ennek, a körülbelül  tíz perc nyugodtságnak. A kabinból kilépve jól áttörültem testemet, s a fehérneműs fiókba nyúltam, s vettem elő a ma esti darabokat. Gyorsan magamra kapkodtam, majd nyúltam a pizsa... NA NE! NE! NE NE NE! Mintha jeges vízzel öntöttek volna le, úgy jutott el az agyamig ; nyugodtan kereshettem, ugyanis kint hagytam..   Az ágyamon! 
Most mit csináljak? Hogyan jussak ki érte? Vagy.. Akár tölthetem is a fürdőszobában az éjszakámat.  Miket beszélek?! Hiszen alszik!  Valószínűleg úgy sem ébredne fel jelenlétemre.
Minden bátorságomat összegyűjtve nyitottam ki szépen, lassan az ajtót, s sétáltam az ágyig, ahol éppen a Göndör aludta az igazak álmát.
Nos, ha azt hittem ez eddig nehéz feladat volt, akkor most jön a java, hiszen a pizsamám nem máshol volt, mint Harry és a fal közé begyűrődve, azaz át kell másznom rajta, hogy megszerezzem.
Először óvatosan rátérdeltem az ágy szélére, majd onnan áthajoltam törzse felett, közben arcát fürkésztem, hogy hogy ha elkezdene ébredezni észrevegyem. Hirtelen megtapintottam az egyik ruhadarabot. Sikerült!  Megúsztam!
Megkönnyebbülten felsóhajtottam, mikor azt vettem észre hogy szája sarkán egy mosoly jelenik meg.  Szívem abbamaradt dobogni, s még az ereimben is megfagyott a vér. Nekem végem!
S ekkor kinyitotta smaragdzöld íriszeit, s egy mozdulattal magára rántott.
  - Tényleg elhitted hogy aludtam? - búgta fülembe, s forró lehelete égetett.

Sziasztok! Boldog újévet minden drága olvasómnak! Remélem a 2015-ös évetek boldogságban és sikerekben lesz gazdag!
Remélem ez a rész is elnyerte tetszéseteket, igaz a 'szembekötözős játékra' még várni kell egy cseppet, de remélem ezzel is kielégítettem vágyaitokat! 



2014. december 31., szerda

Első díjam

Szabályok:

-Köszönd meg a díjat, akitől kaptad


-Írj 10 dolgot magadról

-Válaszolj 10 kérdésre

-Írj 10 kérdést

-Küldd tovább 10 embernek


Nagyon nagyon szépen köszönöm a díjat Bianka Kovácsnak!



Írj 10 dolgot magadról:

  • 3 éves korom óta néptáncolok
  • óvoda óta tanulom az angol nyelvet
  • imádom a horror, thriller és akció filmeket
  • a rock, punk és alternative zenéket szeretem a legjobban
  • a(z) One Direction az egyetlen popbanda akit szeretek
  • a(z) 1D mellet a kedvenc bandáim között ott van az Arctic Monkeys, a Nirvana, a The Pretty Reckless és még sorolhatnám
  • tumblr all day, tumblr all night
  • a világ legjobb sorozata az American Horror Story
  • Az Éhezők Viadala, A Beavatott és Az Útvesztő jelenleg a kedvenc filmem 
  • a blog mellett még írok egy AHS fanfic szerű 'dolgot', amiből még csak a prológus került fel, de dolgozom rajta, címe : American Horror Blog  



Válaszolj 10 kérdésre:

 - Melyik a kedvenc országod? ~Anglia.
- Mi a legnagyobb álmod? ~Ezt inkább nem írnám le, mert ez egy személyes téma.
- Miért kezdtél bele a blog írásba? ~Igazán? Nem tudom.. Csak jött.
- Mi a hobbid? ~Blogolás.
- Voltál már bármilyen koncerten? ~Igen, voltam.
- Életed legnagyobb szerelmének monogrammja? ~Ez a mai világban eléggé szürreálisan hangzik, (főleg az én korosztályomtól) de nincs "életem legnagyobb szerelme". Fiatal vagyok, és még bármi történhet.
- Mennyire vagy perverz? ~Őszintén? Elmegy..
- Ki a legfontosabb személy az életedben? ~A szüleim és a legjobb barátnőm.
- Történt már olyan dolog az életedben, amit legszívesebben elfelejtenél? ~Mindenkivel történt már ilyen, én sem vagyok kivétel.
- Kedvenc blog? ~Nincs kimondottan kedvenc, mindenfélét olvasgatok, és mindegyikben a sok jó mellett rossz 'tulajdonságok' is vannak. De ha muszáj választani, akkor a Born To Diet mondanám.



Írj 10 kérdést:

  1. Hogyan viszonyulsz a régi zenékhez? (pl.: Nirvana, Beatles, Guns n' Roses stb.)
  2. Milyen műfajú zenéket szeretsz?
  3. Nézel sorozatot/kat?
  4. Szereted a fekete színt?
  5. Milyen színek harmonizálnak a stílusodban?
  6. Hány blogod volt eddig?
  7. Van a környezetedben olyan személy akit legszívesebben megfujtanál, de mégsem?
  8. Mennyire vagy életvidám?
  9. Elítéled a homoszexuális embereket?
  10. Van fogadalmad 2015-re?

 10 ember akinek küldöm:
Secrets of my dreams 
Én 14, Ő meg Harry Styles 
Enemies
Moulin Rouge (fordítás) 
Blood Alliance 
Endless Love
F*ck you modest! 
Fogadom 
Born To Die 
A rendszer  


 

2014. december 28., vasárnap

Új fejléc - KÖSZÖNÖM!

Köszönöm ezt a csodaszép fejlécet Alexa Taylornek! Nagyon nagyon tetszik!
Egyébként, neki is vannak Harrys blogai, nézzetek be hozzá : Enemies, Everything is chnanging.

Seventh chapter

*2 hónappal később*

Sosem gondoltam volna hogy ilyen kemény az egyetem. Minden energiámat a tanulásba töltöm, nincs időm szórakozni, filmeket nézni, sorozatozni, olvasni..
Teljesen kifordultam a régi önmagamból. Gimiben mindig 3-as volt az átlagom, negyedik végén húztam bele, akkor se tökéletesre. Most pedig minden dolgozatomon maximális pontszámokat érek el. Hogy ez megéri-e nekem?
Egyenlőre nem tudom. Talán egy négyes átlaggal is megelégednék. Sőt.. Biztos.
Igen, itt áll a kérdés : akkor miért hajtom magamat ennyire?
Igazából, erről szó sincs. Pusztán annyi az egész - igaz ezt még magamnak sem vallottam be, de - magányos vagyok. Unatkozom. Nincs mit csinálnom. Nincs itt nekem semmi/senki.

Hogy mi történt ebben a - majdnem - két hónapban?
FELFORDULÁS! Csupa nagy betűvel.
Hol is kezdjem.. Harry! Igen!
Nos, nem feküdtünk le.  Viszont, arra egyikünk sem emlékszik hogy mi történt a bárban. Vajon csókolóztunk? Táncoltunk? Élveztük?
Az az utolsó emlékezetem arról az estéről, hogy a pultnál ültünk, aztán meghallottam Alex Turner hangját.. És sötétség.
Állítólag a bátyám - aki akkorra már a sárgaföldig is leitta magát - hívott nekünk egy taxit,ami elvitt minket egy hotelhez, ahova nem tudom hogy jutottunk be.
És hogy miért feküdtem a Göndör mellett meztelenül? Ez már tényleg a részegség titka.
Erről ennyit. A lényeg, hogy semmi sem történt köztünk.
És hogy azóta mi van velünk?
Semmi. A szó szoros értelmében semmi. A nagy semmi.
Ez az igen 'érdekes' (ha fogalmazhatok így) és rejtélyes éjszaka után összesen 5 napig beszéltünk. Akkor is csak mondatokat, amikben próbáltunk visszaemlékezni.
Látványosan kerül engem. Vagy.. lehet nem is foglalkozik velem, és úgy tesz mintha nem is történt volna köztünk semmi? Mert igazából nem is volt köztünk semmi, soha. Esetleg, rosszabb esetben már tényleg elfelejtett engem. Áhh, ez baromság, nem ilyen hülye!
Én meg.. inkább próbálok nem foglalkozni vele. Így könnyebb lesz..

És mi van Mattyvel, a bátyámmal?
Káosz. Vagyis.. Ő jelenleg élete legvidámabb, legrózsaszínebb, legnyálasabb szakaszát éli meg. Még azon az estén, találkozott egy szőke plázacica csajjal. Semmiben sem tűnik ki a többi közül, őt mégis megfogta valami benne.
Sosem értettem a szerelmeseket.
Szóval, Matt most Jennifernél, a húsz méteres műkörmű platina szőke csaj villája, és a koleszos szoba között őrlődik. Egyik héten itt, egyik héten ott. Persze, azért nagy néha engem is meglátogat. Régen ez nem így volt.. Hiányzik.. 

És végre.. Végre, megtudtam valamit - hajdani - szobatársnőmről.
New Yorkból jött ide tanulni. Amikor 13 éves volt a szülei elváltak. Pár évvel később az édesapja meghalt tüdőrákban, az édesanyja meg hozzáment egy pénzes pasihoz.
Imád sorozatokat nézni, és ki sem lehet rángatni a plázából. Egyszer én is elmentem vele. Igazából jó fej csaj. Nagyon sok haverja van.
És mint nemrég kiderült.. A másik nemhez vonzódik, azaz leszbikus.  Nekem ezzel semmi bajom, meg is mondtam neki.
Egy buliban összeszedett valami csajt, aki ebben a kollégiumban lakik, és hozzáköltözött.

****

Szokásosan reggel hatkor szólt az ébresztőm a telefonomból.
Megdörgöltem szemeimet, és az ablakra néztem. Nem szűrődött be napfény a redőny rácsain keresztül. Teljes sötétség borította a szobát. Végül is, október végénél járunk. Hihetetlen hogy ez még csak most tűnt fel nekem!
Előszedtem néhány ruhadarabot, és elindultam velük a fürdőszobába. Gyorsan lezuhanyoztam, aztán felöltöztem. Halványpiros ajakápolót kentem számra, szememet vékonyan kihúztam, és spiráloztam. Hajamat kifésültem és az  egyenesen fürtöket hagytam vállaimra  omolni.
Elővettem telefonomat, és megláttam hogy még csak 7 óra, tehát van időm elszaladni Starbucksba, úgysincs olyan messze.

Visszafelé már egy gőzölgő papírpohárból kortyolászva mentem, amikor találkoztam Danielell. Amint kiderült, ő is az osztálytársam, aminek persze örültem.
  - Szia! - köszöntem vidáman.
  - Jó reggelt. Látom te sem tudtál aludni.
  - Hát, én mindig ilyenkor kelek - vontam meg vállamat.
  - Milyen órával is kezdünk?
  - Tanácsadásival - forgattam meg szemeimet. A tanácsadási óra olyan mint gimiben az osztályfőnöki. Mindig beszélgetünk, és gyerekes játékokat, feladatokat csinálunk. A többiek szeretik, de nekem nem igazán tartozik a kedvenceim közé.
Beszélgetve sétáltunk tovább pár perces utunkon, amíg el nem érkeztünk az egyetem épületéhez. Felmentünk az adott teremhez, és helyet foglaltunk.  Eléggé elhúztuk az időt, mert pár perccel utánunk érkezett a tanárnő, Mrs Good.
  - Sziasztok, a mai órán egy 48 órás, amolyan "tesztet" fogtok majd elkezdeni. De mindenek előtt Egyes és Kettes csoportra osztom az osztályt.
Mrs Good  elkezdte beosztani a hallgatókat.
  - Nos, aki az egyes csapathoz tartozik, az kérem fáradjon ide.
Én is ehhez a csoporthoz tartozom, ezért odamentem hozzá. Elvett egy dobozkát az asztaláról, s megrázta.
  - Mindenki fog húzni egy nevet ebből a dobozból. A Kettes csoportbeli tanulók nevei vannak benne. Akit kihúztál az lesz a párod. Szóval, a feladat a következő ; Kettesek, vegyetek el az asztalról egy kék kendőt. Aki kihúz titeket, rá kell kötnötök ezt a szemükre, és 24 óra múlva vehetitek csak le róluk. Ebben a 24 órában ti irányítjátok őket, rátok vannak bízva, azaz össze vagytok kötve. A következő 24 órában, úgymond szerepet cseréltek, és átkötitek a másikra a kendőt. Ez amolyan bizalomerősítő gyakorlat. Értve vagyok?
Most pedig elindult előttünk a dobozzal, és húzni kellett. Nagyon-nagyon remélem hogy Danielt, esetleg Samet húzom!
Elém ért, és gyorsan belenyúltam, s az első papírdarabot ami a kezem ügyébe került nyitottam ki. "Kissé" izgultam. Remegő kezeim közt volt a fecni, féltem megnézni.
Végül szétnyitottam, és úgy éreztem ereimben megfagy a vér, s szívem egy percre leáll. Gondolkodás nélkül ránéztem, s Ő is rám. Tekintetünk találkozott. Harry Styles.






Utólag is boldog karácsonyt minden olvasómnak, így a két ünnep között. Remélem sok ajándékot kaptatok, és jól telt az ünnep!
Azt pedig végtelenül sajnálom hogy ilyen sokáig nem volt új rész, de hihetetlen gyorsan telik a szünet, és ki kell pihennem magamat, de mint azt már olvashattátok elkészült az új rész, és remélem tetszett! Kommentben írjátok meg! Mx